Sorok mögött: A halogatás művészete
Mindnyájunkban él egy Pató Pál úr, ettől nem vagyunk különlegesek – ahogyan attól sem, hogy írók vagyunk és az alkotás terén (vagy ott is) küszködünk a halogatással. Egy tűzoltó nem halogathatja, hogy nekilásson a munkájának, de ha egy író addig halogatja a regény megírását, hogy végül sosem készül el, attól még a világ köszöni szépen jól van, és megy tovább az élet. :) A tűzoltó, az orvos, a tanár, de még a szemételhordók is nagyobb hősök, mint az írók. :) Ha perverzül ki akarnánk élni az ősi történetmesélő ösztöneinket és mások előtt, akkor időnként előfordulhat, úgy kell szembenézni a halogatással, mint egy olyan tünettel, ami nem a lustaság gyümölcse, hanem egy "művészi" (?) folyamat pipaccsal telenőtt szántóföldje, roskadófélben álló háza. Van, aki felköti a gatyáját minden válsághelyzetben, minden behatások közepette és nekifeszül bármi áron. Odaülnek, nem nyafognak, megcsinálják és kész. Tudják mit akarnak, mikor akarják, kiknek, és hogyan. Az ilyen írók megérdemlik, hogy a könyvpiac rendre kidobálja magából a történeteiket. Aztán van a tébláboló, aki szeret halogatni különféle okokból. Lehet hogy lusta és kevés önfegyelemmel rendelkezik, és lehet, sosem lesz befejezett története emiatt, úgy ahogyan kikötött sála sem. Aztán van a túlélő tébláboló, akinek csak annyi a baja, hogy nehéz a szülés.
Lustaságon kívül rengeteg okból halogathatjuk a mű megírását. Talán félünk sikertől, kudarctól? Félünk, hogy a semmiből létrehozott világ nem lesz tökéletes? (mintha bármilyen világ is valaha tökéletes lehetne) Halogatunk, mert nem érezzük az inspirációt, vagy nem vagyunk elég motiváltak, vagy elég informáltak arról, amiről írni akarunk, és ilyenkor csak a végeredményt szeretjük, nem magát a folyamatot is. A fejünkben kivetülő ideális regényt akarjuk látni a papírra vetett szaros első sorok helyett. Most. Azonnal. Ropogósan. A tevékenység, amivel épp helyettesítjük kifizetődőbbnek, örömtelibbnek érződik, jobban jutalmaz. Halogatunk akkor is, amikor agyunkra ment a belső szerkesztőnk és kritikusunk, inkább nem írunk, csakhogy végre megszabaduljunk tőle. Halogatunk, mert túlságosan figyeljük a visszajelzéseket, a szerepünket, helyünket, presztízsünket pofozgatjuk. DE a halogatás a tudatalatti félelmek helyett néha simán lehet a történetszületés folyamatának szükséges része is. Így halogatunk akkor is, amikor félrement valami a kéziratunkban, amikor nem érezzük elég erősnek az ötletet, a karakter felszínes és nem képes izgalmat nyújtani, amikor várjuk az ötletek leülepedést, az érlelődést, amikor kutatómunkát végzünk, amikor értelmezünk és összekapcsolunk, vagy amikor régi világok tisztulnak ki belőlünk. Vagy halogatunk… mert megszületik bennünk a kérdés: mi értelme?
Mégis mit csinálunk, amikor halogatunk? A rövid távval nem foglalkozom, biztosan mindenki állt fel már a mondat közepén, hogy akkor inkább főz egy teát vagy zuhanyozik, vagy kifut a szeméttel, felhív egy barátot, vagy rég elfeledett ismerősökről infot pótol be a facebookon. Bevallom, van amikor az ilyenek akár még jók is sülhetnek el, egy sokkal ütősebb szó vagy fordulat ugrik be a szünetben, amitől rohanva érkezem vissza az íróasztalhoz. A kicsit hosszabb halogatás már nem ilyen szerencsés. Ugyanis ilyenkor egész évadokat nézhetsz le "roppant érdekfeszítő" sorozatokból, videojátékozhatsz pinterestezhetsz, vicces videókat nézegethetsz, olvasnivalóból mániákusan tankolhatsz, sőt, miközben egyszerre mind elolvasod őket, megnézed az összes neten fellelhető értékeléseket is. Lehet, hogy tematikusan választasz könyveket, cikkeket, és hónapokig kutatsz, hogy konyíts valamit, aztán megkoronázod 3D-túrákkal is? …végtére is ezekre mind szükséged van az új könyvedhez. Emlékszel még? - az, amit meg fogsz írni. Nemsokára. :) Sőt, még el kell olvasnod ezt és azt az írástechnika könyvet is ahhoz, hogy felfejlődj a következő fejezet dramaturgiájához. És ne felejtsd el, blogolnod kell az írói blokkról is. Ha ennél komolyabb szintre szeretnéd emelni a halogatást, menj és élj, embör! Hagyjál másokat seggelni és hinni abban, hogy onnan mesélni lehet az életről. :) Te csak utazz, bulizz, vegyél lovat, túlórázz, elvégre meg kell élni valamiből. Iratkozz be főzőtanfolyamra, légy szerelmes, valósítsd meg régi álmod, az önkénteskedést, és ha maradt szabad estéd, hát a helyi kórusban is épp felvétel van, ja és ne felejts el beszerezni quilling papírcsíkokat. Végtére is, az írás nem megy el sehová, bármikor megkaphatod...
Művészi szintre akarod emelni a halogatást? Légy boldog az írás nélkül! Zajosan, önfeledten. Kivéve amikor nem, de hát istenem, borongósan introvertált napjai mindenkinek vannak. Ja, hogy a hangokkal mi lesz a fejedben? Ne aggódd túl, kimaradnak idővel. Bármilyen is a kulisszák mögötti helyzet a kihűlt regényed és a lélegeztető gépen feledett írói éned között, te csak beszélj mindenhol az írásról, reklámozd magad, járj minél több írói rendezvényre, és feltétlenül írj arról, hogy milyen jó írni. :)
A halogatás művészete kicsit önmagunk megértésének és fejlesztésének is a művészete, a részét képezheti. Szokás negatív dolognak tekinteni és általában a téma kapcsán olyan cikkek születnek, hogyan kell ezt legyőzni. A termelés mindenáron! :) Önostorozás helyett fontosabb lehet a megértés. Rajtunk áll, hogy akár rövid távú, akár hosszú távú halogatás művelői vagyunk épp, megértsük az okokat, mert csak így tehetjük hasznossá. Hadakozás helyett mélyebbre nyúlhatunk, és kihozhatunk olyasmit is belőle, ami elsősorban a személyiségünket fejleszti. Épp olvasom Julia Cameron A művész útja című könyvét, amiben azt írja, hogy nincs lusta alkotó, csak gátolt. Az elodázást ne nevezzük lustaságnak, hanem félelemnek, és ezt a félelmünket merjük nevén nevezni. Tanuljunk meg kis lépésekben gondolkodni óriási tettek helyett, mert hosszabb távon egy alkotónak sokkal nagyobb szüksége van a lelkesedésre, a játszásra, mint a katonás fegyelemre. Bárhogyan halogatunk is, azt jelenti, rendelkezünk idővel. Ezért tehetjük meg. Tehát még életben vagyunk, és valószínűleg a "később" azt jelenti, hogy érdeklődés is van bennünk. Könnyű hinni abban, hogy jobb egy meg nem írt regény, mint egy elbukás vagy hogy jobb egy Senki Sem Hallott Róla Írónak lenni, mint egy Senki Sem Rajong Érte Írónak - mesélgetünk magunknak, keressük a biztonságot, amibe lehet kapaszkodni és elringatózni rajta akár életünk végéig is. Vigyázz! Író vagy. Ez azt jelenti, hogy jó vagy a saját magadnak bemesélt sztorizgatásokban és magyarázkodásban is, kreatív vagy az önszabotázsban. Csak tudd, hogy amikor már pallásról néz be az ég sem késő választani a bátorságot a tökéletesség helyett, és újra felfedezni a folyamat apró lépéseiben rejlő győzelmek szépségét. Kivéve, amikor már késő... :)
A többiek bejegyzései a témában: