Az életem második fele Junggal
Egyre inkább odafigyelek arra, miről mit mond Jung. Eddig főleg csak közvetetten figyeltem rá (C. P. Estes-en keresztül például) de James Hollis az utóbbi időben olyan sokat adott jungi pszichológusként, hogy most már Jung könyveit is kezdtem kézbe venni.
- Az élet második fele
Ez a könyv végtelenül tisztelettel bánik veled. Nem arról szól, hogy az egód duzzasztja vagy a sebeidet nyalogatja és kiterápiázza neked, hogyan viselkedj ezután, hanem mindenestől lát: emberből vagy. Egy ilyen és ilyen kultúrában és világban, tele paradoxonokkal, és talán létezik több is, mint amit látsz: talán van lelked a saját útjával. Gondolkodom a címén, hogy a könyv tükrében mit is jelent az életnek a „második” fele, merthogy nem annyira az életközépi válságról szól és annak nehézségeiről, hanem inkább a kiteljesedett és mélyebb élet megéléséhez vezető mocsarakon való átkelések elfogadásához ad lámpást. Ennek a szemléletmódnak a megértése pedig inkább egyénfüggő, mintsem kortól függő igény, de lehet, hogy talán mégis szükséges egy tapasztalatokból építkező út megtétele, hogy érezzük a szemléletmód jelentőségét és igazságtartalmát. Vagy lehet a könyv befogadásához elég csak simán annak fájdalma, hogy a mai szemkápráztató, zajos világban amikor széttépik a korlátozott figyelmünk, a lelkünkkel való kapcsolat akaratlanul is satnyul. (és azt hiszem, ez alól köztünk ma már alig van kivétel.)
- Az édenterveink
Ha éppen ti is úgy érzitek - akárcsak én az utóbbi időben -, hogy egyre kevesebb újat tudnak nektek mondani a párkapcsolatok dinamikájának terén, mert úgy kimaxoltátok magatoknak a kötődések típusait és a maladaptív sémáitok, és a szomszédét is, hogy már le is tudnátok lassan doktorálni belőle, akkor még mindig ott az Édenterv James Hollistól, amit én angolul olvastam. Azért sajnáltam ezúttal ezt, mert nem egy könnyű olvasmány. Valami nagyon mély az emberi pszichéről, hiszen akár felismerjük, akár nem, emberi természetünk mélyéről mindnyájunkat ösztönszerűen mozgat a tökéletes, megváltó „éden” örökös keresése, öltsön ez formát akár egy vallásos vagy spirituális „Másik” keresésében, akár a minket szerető, romantikusan ideális „Másik” keresésében, az "Igazi"-ban való hit és keresése. Ha meg akarunk valamit sejteni arról, hogy miért is keresi pszichénk annyira az elveszett „édent”, hogyan szabotáljuk miatta a kapcsolatainkat, miért vagyunk hajlamosak projekciókra, vagy akár fanatikus mozgalmakra is kollektív szinten, és akár a végsőkig is elmenni az elképzeléseinkkel és az idealizálásainkkal, miközben fogalmunk sincs az igazi szeretetől (akár önmagunk, akár mások irányába) akkor ez a könyv egy szédületes lelki kilátóra visz fel és olyan filozófiai mélységekre is rátekinthetünk helyenként, hogy eláll a lélegzetünk.
- Tartalmas élet
Nem gondoltam volna, hogy lehetséges, de megtörtént: a szerzőnek ez a könyve még az általam olvasott előző kettőnél is jobban tetszik. Fő témája, hogyan kapcsolódjunk a lelkünkhöz és legyünk jóban vele, miközben megéljük az élettörténeteinket, keresgéljük az utunk. Remekül rávilágít arra is, hogy ebben a kapcsolódásban mik azok a dolgok, amik tompítanak, zsákutcákba terelnek vagy éppen akadályoznak.
Nagyon tetszett az is, hogy kimondja: bármennyit fejlődsz, visszaeshetsz ugyanazokba a komplexusokba, körbe-körbe járunk, az élet nem lineáris és az emberi lélek sosem lesz egy üres lap. Nem tűnnek el a komplexusaink, ahogyan az élet problémái sem, bár a tudatosítás segít, és a belső tér tágítása is, de ehhez kell egyfajta belső kapcsolat és értelmezés.
Azon gondolkodom, hogy mennyi felesleges zavart és kusza keresgéléstől és túrkálástól mentett volna meg, ha mindig tudtam volna, hogy az a legfontosabb, megtanuljam, hogyan kell befelé figyeléskor az onnan érkező jelzéseket értelmezni. Merthogy az kiindulópontként elég. Dehát egy mai ember vagyok, ráadásul kondicionált nő, és pont a belső jelzések azok, amikhez a nagy, zajos informálódással, táguló tudásunkkal és gazdag élményeinkkel a legkevésbé értünk. Ez az, aminek a sok informálódással, megfelelni vágyással és életben maradással a legkevésbé adunk hitelt, hiszen annyi más komoly magyarázatunk és okunk van másképp értelmezni az élettörténeteink.
Milyen könyv ez? Sokkal több, mint egy önfejlesztő. És több: mint egy sima pszichológia. Mély, árnyalt, lényeges. Józan. Őszinte és tisztelettudóan szívhez szóló. Könyvtári példány volt, de ezt most már meg kell vennem. Hiszen szinte minden oldalról ki akartam jegyzetelni, hogy megmaradjon. Ez az a könyv, amit majd életem során újra és újra el akarok olvasni. Öregségemkor az utolsó fejezeteket meg pláne, nagy szükségem lesz rá.
"Napjainkra kialakítottuk a figyelemelterelés hatalmas rendszerét. Nincs ebben semmi újdonság, egyszerűen csak felerősödött a folyamat. Minden zaj és hacacáré azért van, hogy elterelje a figyelmünket, szórakoztasson, és elhomályosítsa életünk mélyebb dimenzióit."
"Az élet örökké fejlődik, a tegnap igazsága a holnap börtöne lesz."